Februártól 10, azaz tízszeresére nő a gázdíj az önkormányzatoknál
2022. 09. 7.
Legalábbis ilyen levelet küldött az MVM Zrt. a csömöri önkormányzatnak (is).
Lázasan zajlik a csömöri intézményeknél a télre való felkészülés. A központi rezsiemelések óriásiak, az áram nagyon-nagyon, a gáz pedig nagyon-nagyon-nagyon emelkedett már most, augusztus 1-től. Ugye itt nincs ún. átlagfogyasztás, mint a lakosságnál: augusztustól már minden elfogyasztott áramért és gázért a három-négyszeresére növekedett áram és a hétszeresére emelkedett gázárakat kell kifizetnie az óvodának, a szociális központnak, a könyvtárnak, a művelődési háznak.
Az önkormányzattól kapott információk alapján szinte minden intézmény tarifája eltér a különböző szabályozások, az érvényben lévő vagy éppen lejáró szerződések és az aktuális kormányzati-szolgáltatói döntések miatt. Az év elején már megemelkedett valamelyest a gáz ára a Polgármesteri Hivatal számára, de ez még messze volt a nyáron történt díjemeléstől. Sőt, az önkormányzatok, egyes intézményeiknél, ahol nem volt kötött a szerződés, ez év végéig „menedéket” kaphattak, vagyis nem a horrorisztikus új díjat kell fizetniük még néhány hónapig (nem tartozik ide pl. a legnagyobb gázfogyasztó, a sportcsarnok, ahol már ketyeg a sokszorosára nőtt gáztarifa). Nos, ezeknek az egyedi kedvezményeknek meg lett az ára: 2023-ban az emelés előtti gázdíj pontosan tíz, azaz tízszeresét kell fizetniük….
Hozzászólok