Kézilabdatornák a hagyomány jegyében

Idén augusztus végén egy hétvégére esett a Fábián Ferencről elnevezett férfi és a Tóth Ilonáról elnevezett női kézilabda emléktorna a Csömör Sportcsarnokban.

Egy évtizede zajlanak Csömörön kézilabdatornák, amelyek a szakmai felkészülés mellett a hagyományok ápolását is szolgálják. Válé Flórián 2011-ben lett az önkormányzati sport kft. ügyvezetője, és sportszakmai elképzelései találkoztak a civil önkormányzat sportstratégiájával: a néhány hagyományos helyi sportszakág megtartása mellett széles körű nyitás a szabadidősport és új sportágak felé, emellett nagy hangsúly fektetése a sport tradíciók ápolására, illetve új kezdeményezések meghonosítására. Ebbe a folyamatba illeszkedett a Szabó Péter Ádám helyi újságíró szerkesztésében 2019-ben megjelent „Kézilabda paradicsom” című könyv is, amely országos szinten is egyedülálló kezdeményezésként dolgozta fel a csömöri kézilabda hetvenéves történetét, bemutatva egyúttal az akkori társadalmi körülményeket.

A 2012-ben elhunyt legendás kézilabdavezető, Fábián Ferenc családja – akik maguk is neves helyi kézilabdázók voltak – kezdeményezését azonnal felkarolta a sport kft. és elindították a Fábián Ferenc tornát. A hagyományosan a bajnoki rajt előtt megrendezett négyes tornán a Csömör KSK mellett sok neves egyesület (Budapesti Honvéd, Elektromos, Ferencváros, TFSE, MAFC, Diósgyőr), illetve hagyományos térségi rivális (Gödöllő, Dunakeszi, Salgótarján, Hort) vett már részt. A mérkőzések a régi kézilabdások jó hangulatú találkozása mellett a család által alapított Fábián Ferenc-díj átadására is alkalmat adnak, amely szintén illusztris névsort eredményezett a helyi kézilabdáért sokat tevő személyiségek kapcsán: pl. Bátovszki Ferenc és Bagyánszki György legendás csömöri játékosok, Bagyánszki Zsolt játékos, edző és pedagógus, Simó László testnevelő tanár, dr. Paulovics Mihály korábbi tanácselnök, Bátovszki György korábbi polgármester és tiszteletbeli klubvezető, Radnai János sportújságíró, a Telesport főszerkesztője. Idén a húsz éve Magyar Kupa döntőbe jutott csömöri csapat tagjait tüntették ki, többek között Adorján Gábor edzőt és válogatott játékost (a magyar válogatott későbbi másodedzőjét), Elek Gábor csapatkapitányt (a Ferencváros és a magyar női válogatott későbbi edzőjét), Zsembery Tamás kapust, Kertész Gábor házi gólkirályt…..

Az 1956 Magyar Nemzetőrség csömöri vezetője, vitéz Dömötör Zoltán kezdeményezésére – aki korábban neves kézilabda játékvezető volt - 2015 óta Tóth Ilona női kézilabda emléktornát szerveznek, szintén a bajnoki rajt előtt. A szomszédos fővárosi kerületben a forradalom mártírjáról elnevezett emlékház is található, így nem meglepő, hogy a torna fővédnökeinek Kovács Pétert XVI. kerületi és Fábri István csömöri polgármestert kérték fel a szervezők. A mérkőzéseket a helyi női csapat mellett általában a térség (Bp. XVI. kerület, Dunakeszi, Gödöllő, Tököl) együttesei játszák.
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.