Speciális működési rend a nagyközségben

Szabadtéren tartották meg rendes testületi ülésüket a helyi önkormányzati képviselők, koronavírus-kompatibilesen…
 
2020. március 26-án, csütörtökön a régi strandtér területén, szabadtéren, egymástól távol ülve, nagy kört alkotva, szájmaszkot viselve, középen lehelyezett hangrögzítő diktafonnal, alig egy órás képviselő-testületi ülésen 22 határozatról döntött és 3 rendeletet alkotott a csömöri önkormányzat. „Működtetni kell a falut, nem állhat le az élet és ezért nem állhat le a képviselő-testületi munka sem. Előre is kell dolgoznunk azért, hogy ha túl leszünk a járványon, akkor minél hatékonyabbak lehessünk az itteni intézmények működésének, általában a település életének az újraindításában. Emellett pedig maradnak a szigorú intézkedések, hogy lassítsuk a járvány terjedését” – mondta Fábri István polgármester. A döntéseket normális esetben előkészítő szakbizottsági üléseket nem tartották meg, helyette az egyes bizottsági tagok telefonon, e-mailen, skypon vagy éppen videokonferencia keretében vitatták meg a fák védelméről szóló rendeletet, az Emlékmű-közi HÉV-hídon történő közlekedés korlátozását, az egyházak kérelmét a közös ravatalozó belső felújítására vagy éppen a közétkeztetési szerződés meghosszabbítását.
            A polgármesteri hivatalban a fertőzésveszély csökkentése érdekében megszűnt a személyes ügyfélfogadás, csak telefonon és e-mailen lehet ügyet nézni, de a postai küldeményeket is fertőtlenítik. A hivatali dolgozók kedden és csütörtökön otthonról dolgoznak, ekkor csak a polgármestert, az alpolgármestert és a jegyzőt látni az épületben, na meg az informatikust, aki sokat dolgozott azon, hogy a munkatársai saját lakásukból elérjék a benti számítógépüket (home office).
            Az önkormányzati Laky utcai óvoda és az evangélikus fenntartású Kacsóh Pongrác utcai óvoda hasonlóan működik: állandó ügyeletet tartanak, emellett az esetlegesen jelentkező egy-két szülő (csak rendkívüli helyzetben) gyermekének a felügyeletét látják el. Emellett néhány fejlesztési feladatot eljuttatnak az otthon gyermekükkel maradó szülőknek. A négy csömöri magán bölcsőde is zárva van, néhány helyen egy-két gyermek alkalmi felügyeletét biztosítják.
            Az általános iskola és a zeneiskola is állandó ügyeletet tart, több pedagógus folyamatosan bejár az intézménybe. Emellett a „digitális oktatás”-nak nevezett ismeretátadás keretében a pedagógusok a virtuális térben próbálják közvetíteni az aktuális tananyagot a diákoknak, akiket a velük otthon maradó, így egyfajta házi pedagógusi feladatot is ellátó szüleik segítenek (erről majd egy külön cikkben írunk részletesen). Nem egyszerű küzdelem ez sem… Kérdés, mi lesz így a mindennapos testneveléssel, azon belül is a csapatsportokkal?
            A Csömöri Községgondnokság és a Csömöri Településszolgáltató Nonprofit Kft az alapfeladatok és a sürgős tennivalók elvégzésére koncentrál. A kicsit is beteg, náthás vagy egyéb akut betegségben szenvedőknek otthon kell maradniuk. Általánosan tiltott a csoportos munkavégzés, maximum 2-3 fő végezheti egy helyen a feladatát, és döntően közterületen, szabadban.
            A művelődési házban állandó ügylet van, de az intézmény zárva tart, hiszen semmilyen rendezvény, összejövetel, klubfoglalkozás nem tartható itt sem. A polgármester vezetői utasításba adta, hogy a dolgozók egyelőre otthon maradjanak, és csak kis létszámban legyenek egyszerre az épületben alkalmi munkavégzés, pl. karbantartás céljából. A könyvtárnál szintén ügyeleti rendszer működik.
            A sportcsarnokot és a szabadtéri sportközpontot is bezárták, de ügyeletet itt is tartanak. Speciális probléma, hogy a különböző szakosztályok csapatai az edzéseket sem tarthatják meg, és nem csak az intézmény teljes zárva tartása, hanem az egyes országos szakszövetségek rendelkezései miatt sem. Egyelőre még vita van mindenütt arról, hogy lezárják-e végleg a bajnokságokat, ezért a kézilabdások vagy a futballisták bajnoki helyezése is bizonytalan.
            A Kossuth utcában működő szociális alapszolgáltatási központ ugyan beszüntette az idősek számára szervezett intézményi klubfoglalkozásait, de az intézmény dolgozói maximális fordulatszámon dolgoznak – „terepen”… Ők látják el a rászoruló időseket, kijárnak otthonaikba, betegek gondozásában segítenek, minden nap meleg ételt szállítanak ki a házakhoz. Ráadásul most nap mint nap nő az ellátottak száma, akikhez ki kell menniük: az iskola és óvoda bezárások miatt több szociálisan rászoruló gyereknek visznek házhoz ennivalót az intézmények jelzése alapján, az otthon maradó – szociális helyzettől függetlenül –, 70 év fölötti polgárok ellátási kötelezettsége is növekszik. „Óriási munkát végeznek Hegyesiné Nagy Ibolya munkatársai a SZAK-ban. - mondja Tormay-Lesták Mária alpolgármester. Nagyon sok rászorultnak segítenek nap mint nap. Most látható igazán, hogy mennyire jól szervezett a csömöri szociális intézmény regionális szinten is, hiszen fennakadás nélkül képesek a megnövekedett ellátást biztosítani. Igaz, az ő kapacitásuk is maximálisan leterhelődött a napokban, ezért átcsoportosítottunk más önkormányzati dolgozókat is az intézményeinkből, akik segítik az ő munkájukat.”
            A helyi egészségházban is komoly változások álltak be. A felhívásoknak köszönhetően a betegek nagy része most már csak telefonon kér receptet vagy orvosi tanácsot kisebb, nem akut problémáihoz a felnőtt és a gyermek háziorvosoktól.
A fogorvosi rendelők a sürgősségi ellátásra korlátozódtak. Központi intézkedés miatt ki kellett pakolni sok-sok széket a várakozókból, hogy minél kevesebben tartózkodjanak egyszerre a várókban.
(Fotó: Vargosz)
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.