Csömörön tartott fórumot Magyar Péter
2025. 10. 22.
A Tisza Párt országjárásának utolsó előtti állomása volt a település.
Hétvégén, két-három nappal az esemény előtt jött a hír, hogy kedden Csömörre is ellátogat Magyar Péter fórumot tartani. Egy apró szórólap a postaládákban, egy molinó kedd reggel a téren, és persze a közösségi média néhány felülete adott hírt az eseményről – ehhez képest sokszázan gyűltek össze a Hősök terén délután 5 órakor. Ami feltűnő volt, hogy nem a Magyarországon ilyen jellegű eseményeken megszokott, igen idős átlagéletkorú közönség tette ki a hallgatóság nagy részét, hanem nagyon sok középkorú, illetve tízen és -huszonéves fiatal is várta a párt elnökét a téren.
Aki olykor figyeli a hasonló Tisza Pártos rendezvényekről szóló beszámolókat, annak nagyon ismerős volt a forgatókönyv Magyar Péter produkciójáról: háttérzene a téren, semmi felkonferálás vagy egyéb kísérő műsor, bevonulás a közönség gyűrűjében, pacsizás az emberekkel, felszökkenés a kisteherautó platójára, majd közel egy órás beszéd a hazai közállapotokról és a jövő terveiről, ígéreteiről. Van, akinek ez sok, túl tömény, van, akinek érdekes és felüdítő, de egy biztos: igen nagy a különbség az évek óta már csak papírból beszélő, kimért kormánypárti elnök- miniszterelnök megszólalásai és a kihívó legnagyobb ellenzéki párt elnökének fejből elmondott-rögtönzött, dinamikus, nagyon-nagyon sok mindenről szóló előadásai között.
Két érdekességet emelnénk ki az elhangzottak közül. Az egyik, hogy Magyar Pétert a színpadon értesítették segítői a délutáni hírről, miszerint éppen az október 23-i délutáni Nemzeti Menet idejére, annak útvonalán néhány órára légtérzár bevezetéséről döntött a kormány. A pártelnök határozottan bejelentette, hogy hiába akarják ezzel a nevetséges intézkedéssel megakadályozni, hogy drónfelvételek készüljenek a várhatóan nagy tömegről, a Tisza Párt délután 2 órakor kezdődő politikai nagygyűlésén, a fővárosi Andrássy úton a Hősök terére vonuló embertömegről akkor is készülnek majd felvételek. Erről a Csömörön tett bejelentésről több országos hírportál beszámolt, pl. a Telex.hu és a 24.hu.
A másik érdekesség, hogy volt néhány csömöri vonatkozású megszólalása is a szónoknak. Ezek közül pl. a régi HÉV-szerelvények és vágányok tarthatatlan állapotáról hangzott el több utalás. Az viszont tévedés volt a beszédben, hogy Csömörön csak egy hajszál hiányzott ahhoz, hogy a múlt évi európai uniós választáson a Tisza Párt legyőzze a Fideszt, merthogy egy hajszállal éppen, hogy legyőzte: a Csömöri Híreken is beszámoltunk a 36,0-34,5%-os eredményről, ami nem is volt meglepő, hiszen már a 2022-es országgyűlési választáson – az egyéni fideszes jelölt magabiztos győzelme ellenére – a listás szavazatok alapján kis különbségű vereséget szenvedett a kormánypárt.
Arról, hogy miért Csömör és Budakalász lett az összes országgyűlési körzetet (106, saját körzetét nem számítva) érintő országjárásnak az utolsó két állomása, nem mondott semmit Magyar Péter. Talán összefügghet ez azzal, amiről korábban már több médium is írt: a két település olyan választási körzetekben található, ahol Tóka Gábor választási elemző (Vox Populi) számításai szerint jelenleg komoly népszerűségi hátrányban van a kormánypárt két ismert személyisége, Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Menczer Tamás FIDESZ-kommunikációs igazgató.
Végül, és ez sem lényegtelen: több más hasonló rendezvénnyel ellentétben mindenféle atrocitás és provokáció nélkül ért véget a csömöri fórum.
(Fotó: Magyar Péter-Tisza Párt Facebook oldala.)
Hozzászólok