Egy sportos hétvége után
2025. 09. 25.
A hétvégi sportnappal végképp beindult a sportszezon, na de mire számíthatunk ősszel?
Augusztus végén, szeptember elején már elindultak a csapatsportok bajnoki küzdelmei, és az egyéni sportok (főleg atlétika, kerékpár) versenyzői is több versenyen vettek részt, de igazából a szeptember közepi Csömöri Sportnappal rúgta be az ajtót a helyi sportélet…
Szeptember 20-án szombaton sokszáz sportoló és érdeklődő lepte el a sportpályákat reggeltől kora délutánig, nagy volt a jövés-menés, az ezer főt is elérhette a kilátogatók (sportolók, kísérők, érdeklődők) száma. A Futapest Egyesülettel ismét közösen szervezett atlétikai versenyek adták meg az alaphangot: a sok futószám, a távolugrás és a súlylökés mellett új idők új szeleként kislabdadobás helyett már süvítő gránátot dobhattak a gyerekek, a legújabb kori öttusa részeként pedig a laser-run lézerlövészet részét is sok fiatal kipróbálhatta. A teniszpályákon is pattogott a labda, kiegészítő program volt továbbá a testösszetétel mérés. A régóta népszerű csömöri recreos program, az először megszervezett erőemelés- és aikido bemutató, kerékpáros ügyességi verseny is gazdagította a programokat, mint ahogy a másnapi kerékpáros körtúra különleges építészeti emlékeket megismertető útvonala is színesítette a sportnapot.
Egész nap zajlottak a csapatsportok versenyei, hivatalos bajnoki mérkőzései igen szépszámú nézősereg mellett: a férfi és női kézilabda, a labdarúgás felnőtt és utánpótlás csapatait láthatták az érdeklődők és a törzs szurkolók. A jó idő is segített azon, hogy igazi sportmajális hangulat uralkodott a Csömöri Sportközpontban.
Több mint egy évtizede rendezik meg a település sportnapját, ami egybeesett a helyi sportélet nyitásával: döntően a hagyományos helyi sportág, a kézilabda, illetve az akkorra már közel két évtizedes múlttal rendelkező kerékpár és futsal (teremfoci) után az új sport vezetés, a civil önkormányzat támogatása mellett, több új szakosztályt is létrehozott (nagypályás labdarúgás, atlétika, öttusa, asztalitenisz, több küzdősport), ráadásul elkezdődtek jelentős tömegsport versenyek szervezései, illetve általában a szabadidősport is komoly hangsúlyt kapott. Ehhez bővült az infrastruktúra is (élőfüves és műfüves labdarúgópálya, atlétikai pálya, kerékpárpályák, salakos teniszpályák, küzdősport termek, kondipark stb.),a további fejlesztésekről pedig több új terv is készült (tanuszoda, szabadtéri úszómedence, újabb labdarúgó edzőpálya).
Ősszel minden hétvégén bajnoki kézilabda és labdarúgó mérkőzések lesznek a sportközpontban. Októberben dobógálát tartanak az atlétika pályán. Október 5-én a hagyományos Csömöri Csatangoló gyalogos teljesítménytúrát szervezi meg a Sport Kft.
(Fotó: Csömör Sport)
Hozzászólok