Sztrájkoltak a csömöri pedagógusok is

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola negyven pedagógusa csatlakozott az országos sztrájkhoz.

A pedagógus szakszervezet által meghirdetett sztrájkhoz a Csömöri iskola dolgozóinak többsége csatlakozott. Szerda reggel 8-10 óra között volt a hivatalos munkabeszüntetés. A szülők jelentős része is szolidaritását fejezte ki, többek között azzal is, hogy szerdán egyáltalán nem vitte a gyerekét iskolába. A szülők kiállását a pedagógusok képviselője külön meg is köszönte a reggeli demonstráción, ahol egységesen fekete ruhába öltözött tanárok, tanítók sorakoztak fel az iskola főbejáratánál. A résztvevők többek között elénekelték a Fölszállott a páva című népdalt a jelen lévő szülőkkel együtt.
     A helyi iskolások tiltakozásával hivatalosan is szolidaritást vállalt a Csömöri Nefelejcs Művészeti óvoda pedagógusközössége, a Petőfi Sándor Művelődési Ház dolgozói és Csömör Nagyközség Önkormányzata és a Képviselő-testülete.
Sok-sok fenyegetés, több elbocsátás előzte meg országosan a pedagógusok akciózását az elmúlt hetekben. Tankerületi vezetők rendeltek be igazgatókat, írtak fenyegető leveleket, korábban Maruzsa államtitkár is agresszív eszmefuttatásokat jelentetett meg a pedagógusokról, amit csak Pintér Sándor belügyminiszter (!) „Ország, vigyázz!” rendre és fegyelemre intő kiáltása tudott felülmúlni.
     Térségünkben zajlott az utóbbi napok egyik legmegdöbbentőbb iskolai eseménye is, amikor a gödöllői Török Ignác Gimnázium diákjai a folyamatosan beázó iskolájukból egyszerűen hazamentek. Előtte Szabóné Forgách Gabriella tankerületi vezető (egyébként a csömöri iskolának is ő a minisztériumi kinevezett tankerületi igazgatója) nem ment el a gyermekeikért aggódó szülők fórumára, a diákok bátor – vagy inkább „Felettünk nincs hatalmad!” jellegű – kiállása után azonban gyorsan elrendelte az iskola ideiglenes lezárását a felújítási munkák végéig. Erről itt írtunk bővebben.

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.