Önkéntesek tisztították meg a kirándulóhelyeket

Az első, tíz évvel ezelőtti, 270 (!) tonnás nagytakarítás óta sosem volt akkora szükség a civil külterületi szemétszedési akcióra, mint most.
 
Az elmúlt bő egy hétben ismét arra vállalkoztak a helyi civil közösségek, mint amire az elmúlt egy évtizedben minden évben, vagyis hogy megtisztítsák az illegális hulladéktól Csömör kedvelt kirándulóhelyeit. Az idei akcióra is márciusban került volna sor, de a járvány sok minden mellett ezt a „kezdeményezést” is megbénította kezdetben. A májusi időpont már kicsit késő erre a hasznos tevékenységre, mivel megnő az aljnövényzet, de a karanténos hetek miatti elképesztően sok kiránduló miatt most lényegesen több volt a külterületen, erdők szélén lerakott szemét. Előre bocsájtjuk: a többi környező településsel összehasonlítva egyértelműen a mi falunk a legkevésbé terhelt az illegális hulladéklerakással, nem kis részben a sok-sok önkéntes akciónak is, de azért van feladat bőven itt is…
            Az akcióban résztvevő csoportok: Turnovszky István Kertbarát Kör (Kistarcsára vezető utak és erdő széle); Csömöri Baptista Gyülekezet (Kálvária domboldal a keresztek felől); Vox Animi Kórus Egyesület (horgásztó környéki Palotai utca és Vágóhíd utcai szakasz); Csömöri Civil Egyesület (Csömöri Körtúra felső patakvölgyi szakasz, Szedervölgyi-erdő, Kálvária alatti HÉV-sínek, Majorszegi szántóföldek, HÉV-töltés az M0-s felé); Csömöri Polgárőr Egyesület (Vízműsor és Palotai utca); Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület (Kálvária felső része Határ út felé); Favorit lovarda (Majorszegi-erdő); Kultúrkvízes csoport (Gárdonyi G. utca végi földutak); Csömöri Rózsakert Evangélikus Óvoda (Bulgárkert és völgy-szánkópálya) Csömöri Környezet- és Természetvédelmi Kör, Csömöri Kék Sárga Kör (Kálvária utca környéki domboldal). A civil önkormányzati képviselők az elmúlt évekhez hasonlóan most is részt vettek a külterületi szemétgyűjtésben. Az akciók rendszeres résztvevői szoktak lenni még az Összefogás Rehabilitációs Központ, a Csíkvölgyi Wass Albert Vadásztársaság, a HIT Gyülekezet csömöri csoportja és a Csömöri Evangélikus Gyülekezet, akik idén későbbi időpontban tervezik a csatlakozásukat.
            Nem csak az időpont, hanem a járványügyi körülmények miatt is különleges volt az idei akció: általában 2-3 fős csoportokban, szájmaszkkal, különböző időpontokban zajlott a munka. A sok száz szeméttel telt zsákot a Csömöri Községgondnokság munkatársai gyűjtötték össze és szállították el a hulladéklerakóba.
(Fotó: Vargosz)
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.