Védekezés Csömörön a koronavírus járvány ellen

A nagyközséghez két közeli település (egyetemi) polgárainál is diagnosztizálták már a koronavírusos betegséget: Budapesten és Gödöllőn…
 
A koronavírus ma a világ, az ország és településünk legaktuálisabb kérdése. Újat nem nagyon tudnánk mondani e téren, ezért csak a helyi vonatkozásokat akarjuk röviden összefoglalni.
                        A Csömöri Egészségház felnőtt háziorvosai és gyermekorvosai folyamatosan tájékozódnak az egészségügyi hatóságoknál és a központi protokollok szerint járnak el. Rendkívüli esetet még nem jelentettek.
       Az önkormányzat hivatalos oldalán szombaton jelent meg a hír arról, hogy hétfőre Fábri István polgármester rendkívüli értekezletet hívott össze, amelyen a településen működő önkormányzati intézmények mellett az állami fenntartású iskola, zeneiskola és az egyházi fenntartású Kacsóh Pongrácz utcai óvoda vezetői vesznek részt. „Arról már döntés született, hogy az önkormányzat minden helyi közintézmény (beleértve az állami és egyházi fenntartásúakat is) számára saját költségvetési tartalékából biztosítja azokat az elérhető legjobb minőségű higiéniai-fertőtlenítő eszközöket, amelyek a járvány terjedését akadályozzák, a megelőzést hatékonyan segítik.” olvasható a település hivatalos oldalán. Úgy tudjuk, az önkormányzat minden intézménytől a központi-állami járványügyi ajánlások nagyon határozott betartását kéri.
            Ezenkívül annyit tudunk, hogy előzetes egyeztetések zajlottak már a helyi kulturális, sport és egyéb rendezvények megtartása kapcsán esetlegesen felmerülő intézkedésekről. Általában a hazai önkormányzatok erre vonatkozóan semmilyen központi instrukciót nem kaptak még, ami azért is furcsa, mert az utóbbi években már egy nagyobb vihar, esőzés előtt is kormányhivatali ajánlások zúdulnak e-mailen a településvezetőkre… Szórványos intézkedések azért már vannak, de eseti jellegűek: a központi állami ünnepség kormány általi lemondása után Budapest, Szeged és Székesfehérvár vezetése is úgy döntött, hogy nem tartja meg a március 15-i szokásos városi ünnepségét. Ennél sokkal radikálisabb döntésre szánta el magát a főváros XVIII. kerületének önkormányzata: a hétvégén már minden sportrendezvényt és egyéb kulturális, közösségi eseményt közművelődési intézményeiben elhalasztott (ebben a kerületben volt az ominózus holland férfi esete, aki nem várta meg a mentőket és maga indult el kivizsgálásra, de a hírek szerint negatív lett a vírustesztje).
       Érdekes még számunkra a közeli Gödöllő városa, amelynek felsőoktatási intézményébe, a Szent István Egyetemre jár az egyik koronavírussal diagnosztizált iráni egyetemi hallgató. Az egyetem több közleményt is kiadott, amelyből számunkra, a járási székhelyen található hivatalokba olykor eljáró csömörieknek az a legrelevánsabb információ, hogy a doktorandusz hallgató az Iránban történt megfertőződése óta nem járt a városban – ellenben kórházba kerüléséig a számunkra ugyancsak fontos településen, Budapesten tartózkodott…
       Egyelőre ennyit tudunk. Általában meg ajánljuk mindenkinek Magyarország Kormánya által felállított „Operatív Törzs” naprakész, hivatalos információit a következő honlapon: https://koronavirus.gov.hu/

 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.