Ismét balhé, ismét zárt kapus meccsek

 
Újabb négy hazai focimeccsről kitiltja a nézőket a labdarúgó szövetség.
 
A csömöri sportoldal közleménye szerint az e hétvégi, Gödöllő elleni körzeti rangadó mérkőzést zárt kapuk mellett rendezik meg, és további három hazai találkozót szintén.
 
Erre volt már példa korábban is, jóllehet még két éve sincs, hogy több évtized után újraindult a futballélet a nagyközségben. A helyi sportbarátok, futballszerető közönség számára egészen új élmény, hogy immár Csömörön is járhatnak mérkőzésekre. A legalsó, megyeháromban kezdő Csömör KSK a 2015-2016-os bajnokságban egyből feljutott a megyekettőbe, ám sok meccsről mégis lemaradnak a nézők, mert egy kisszámú fiatal csoport lelkes, ám egyre inkább csak az ellenfelet, szurkolóit és a bírókat szidó viselkedése miatt a labdarúgó szövetség immár rendszeresen bünteti a helyi klubot. A zárt kapu mellett sok meccsen plusz ellenőröket is kell fizetnie a nonprofit sport kft.-nek, ami többszázezer forintjába kerül az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságnak.

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.