Ismét M0-s…

Magyarország vezető hírportálja, az Index.hu mai fő hírében foglalkozott az M0-s mellett lakó csömöriek kártérítési ügyével.
 
Hosszú évekre nyúlik vissza a csömöri lakosok - kezdetben a „Csömöri Polgárok Érdekközössége” nevű civil szervezet által vezetett – tiltakozási hulláma az M0-s csömöri nyomvonala és az abból adódó környezeti ártalmak ügyében. Az út végül közlekedési szempontból a legideálisabb (vagyis közeli) helyen, környezetvédelmi szempontból viszont sokak számára a legrosszabb helyen épült meg, egyes helyeken 70-100 méterre a lakóházaktól. Az itt élők sok tiltakozó akcióban való részvétel mellett beperelték az állami céget, amelyet a névváltozás után most már Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt.-nek hívnak.
A bíróság és a Kúra is jogerősen többmilliós forintos összeget ítélt oda több mint 150 csömöri károsultnak (ennyivel biztos csökkent is a házuk ingatlanpiaci értéke az M0-s miatt), de már jó ideje nem akarja az állam kifizetni a pénzt. A lakók már megelégelték a velük való folyamatos packázást és kezdeményezték az állami cég felszámolását.
            Ennek az egyelőre igen szomorú történetnek a részleteit ismerteti az Index.hu itt olvasható cikke.
           A NIF Zrt.-nek több folyó problémás ügye van Csömörrel. Pl. folyamatos garanciális problémák merülnek fel az általuk építtetett Laky úti (3-as számú) bekötőúton (közvilágítás, útfelfestések, gyalogos patakhídhoz vezető rézsű). A felüljárókra felvezető gyalog-és kerékpárutat sem akarja megépíteni a cég, ezért most pályázati forrás elnyerésében reménykedik az önkormányzat.

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.