Lenullázták a csömöri iskolásokat, zeneiskolásokat, tűzoltókat, polgárőröket, állatvédőket…

Botrányosra sikeredett a Pest megyei önkormányzat pénzosztása: amíg két, Csömörre ledobott ejtőernyős pártpolitikai jellegű szervezetnek 14-16 millió forint pályázati támogatást adtak, addig a szinte teljes helyi társadalmat lefedő egyesületi, alapítványi szervezeteknek nulla forintot.

Az elmúlt harminc évben soha nem osztottak ilyen nagyságrendű pályázati pénzt egyik csömöri alapítványnak vagy civil szervezetnek sem, mint amit októberben kapott két furcsa alakulat a Pest Megyei Önkormányzattól.
Az egyik ismerős lehet a helyi közélet iránt érdeklődőknek: a hivatalos nevén Cs. Torna Egyletnek hívott, jelenleg tényleges tevékenységet a nagyközségben nem folytató egyesület 13 millió 700 ezer forintot nyert kisbusz beszerzésére. Két éve, nagy felháborodást kiváltva, választási kampány céllal vitték ki a csömöri gyerekeket a Major út végi, még csak félig kész raktárcsarnokba, építési területre, dzsúdó órákra a testnevelés órák keretében, és ezen foglakozások megtartásában vállalt akkor szerepet az „egylet”.

Az egyesület elnöke jelenleg is Bánhidi Balázs, a helyi FIDESZ vezetője, a térségben 2019-ben legnagyobbat bukó korábbi polgármesterjelölt. Azóta semmi hír róluk, de lehet, hogy „önzetlen” felajánlással talán megkeresik a helyi iskolát néhány kisbuszos fuvarra…

A másik kedvezményezett egy alapítvány, amelynek semmi kapcsolata Csömörrel, ám nyert 15 millió 900 ezer Ft-ot csömöri (!) újság kiadására. A Közép-magyarországi Régióért Alapítvány Dunakeszire van bejegyezve, oknyomozó újságírók kimutatása szerint alapítása óta több szálon kötődik fideszes vezetőkhöz (Dióssi Csaba Dunakeszi polgármestere, Szijjártó Péter külügyminiszter, egy ügyvédi irodán – Bici és Turi ügyvédi iroda - keresztül pedig Tuzson Bence országgyűlési képviselő).

Az alapítvány az elmúlt években alig végzett kimutatható tevékenységet, de mostantól ebből a pályázati támogatásból színes, 24 oldalas havi lapot juttat el minden csömöri háztartásba ingyen. Igen, településünkhöz nincs semmi közük, de most éppen itt „vetik be” őket, természetesen közpénzből. Egyes hírek szerint (az alapítványi képviselet és az ügyvédi irodás háttér is ezt valószínűsíti) a lapindítás mögött áll Biczi Tamás, aki írói álnéven, Kötter Tamásként a NER-kedvezményezettek (ő valami miatt ezt a réteget „polgárságnak” írja le) novellistája kíván lenni.

Mindezekkel szemben a többségükben hosszú évek, évtizedek óta a településért önkéntes munkát végző és széles körben (el)ismert szervezetek, alapítványok nem kaptak egy fillért sem ugyanezen pályázati alapból. Íme a nem támogatott pályázók listája:

Csömöri Polgárőr Egyesület: polgárőr autó beálló kialakítása (Igényelt összeg: 1 millió 870 ezer Ft, elnyert összeg: 0 Ft)
Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület: tűzoltószertár energetikai beruházása (Igényelt összeg:

20 millió Ft, elnyert összeg: 0 Ft)
Mátyás Király Alapítvány: interaktív informatikai terem a helyi általános iskolában (Igényelt összeg: 16 millió 600 ezer Ft, elnyert összeg: 0 Ft)
Krammer Teréz Zeneiskola Alapítvány (helyi zeneiskola): VI. Csömöri Fúvószenekari Találkozó színpadi és hangtechnikai feltételeinek biztosítása (Igényelt összeg: 942 ezer Ft, elnyert összeg: 0 Ft)
Csömöri Állatvédő Civil Szervezet: kutyamenhely fejlesztése, ivartalanítási akció (Igényelt összeg: 4 millió 705 ezer Ft, elnyert összeg: 0 Ft)
Tiszta Tánc Színház Egyesület (művelődési ház helyi hagyományőrző csoportjai: Csicsörke, Tiszta Forrás stb.): helyi hagyományőrző csoportok teljes seregszemléje-kistérségi fesztivál Igényelt összeg: 1 millió 683 ezer Ft, elnyert összeg: 0 Ft)
Csömöri Ping-Pong Sport Egyesület: asztalitenisz egyesület eszközbeszerzése (Igényelt összeg: 967 ezer Ft, elnyert összeg: 0 Ft)

Sokat lehetne szemezgetni a pályázati indoklásokból (a megyei önkormányzat nyilvános dokumentuma), de talán a legjobban mutatja, mi is zajlott itt a pénzosztáskor, illetve a támogatások megtagadásakor, ha ide másoljuk a Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület pályázatát elutasító indoklás egy részletét: …”nem kellően részletesen került bemutatásra a célcsoport elérésének módja”… No comment.

Ezenkívül a civil szervezetektől, alapítványoktól elkülönülő egyházi pályázatok közül két nyertes (evangélikus, baptista) és egy nem nyertes (református) szerepelt még a megyei önkormányzat döntései között.
A térség településein (Göd, Dunakeszi, Fót, Veresegyház, Csömör stb.) kiosztott, összesen több mint 400 millió Ft-os pályázati alap a szintén nagy botrányt kiváltó, Gödön épülő Samsung gyár utáni helyi iparűzési adó és építmény-, telek adó bevételből származik. Ezeket az adóbevételeket ugyanis központi kormányzati döntéssel elvették Göd városától, és sok más célra osztottak szét, pl. a környéki „civil” szervezetek és egyházak támogatására. Ez utóbbiról az erősen Fidesz-es többségű Pest Megyei Önkormányzat 2/2021. (02.17.) PMÖ határozata rendelkezik, a konkrét támogatási összegekről (lásd fent!) pedig a megyei önkormányzat alá tartozó megyei értéktár bizottság döntött.
A politikai alapú, a helyi társadalom közösségeivel szembe menő pályázati pénzosztás nem csak a fenn idézett országos médiumok érdeklődését váltotta ki, hanem már regionális portálok is írnak róla:
 
http://www.dunakeszi-hirhatar.hu/index_cikk.php?hh=dunakeszi-az-alapitvanyok-halojaban

https://budapestkornyeke.hu/frissen-alakult-vagy-sosem-hallott-pest-megyei-civil-szervezetek-is-nyertek-a-4-milliardbol-15-millio-forintot/

Helyreigazítási kérelem
Szerkesztőségünkhöz a napokban helyreigazítási kérelem érkezett dr. Biczi Tamás ügyvédtől (Biczi és Turi Ügyvédi Iroda). Ebben Biczi Tamás kéri, hogy közöljük, miszerint a cikk „valótlan tényt állított akkor, amikor azt állította, hogy a lapindítás mögött Biczi Tamás áll.  Ezzel szemben a valóság az, hogy az említett havi laphoz Biczi Tamásnak nincs semmilyen köze….”
Az ügyvédi iroda cikkünk egyik hivatkozott forrásához, a 444.hu szerkesztőségéhez is helyreigazítási kérelemmel fordult, amelyben a Közép-magyarországi Régióért Alapítvány vezetői és a Biczi és Turi Ügyvédi Iroda közötti személyi átfedések valótlanságára hívja fel a figyelmet. Az ezt részben cáfoló szövegrész itt olvasható: https://444.hu/2021/10/13/fideszhez-kotheto-civil-szervezetek-is-nyertek-a-godi-samsung-penzbol
Szerkesztőségünk tovább kutatja, hogy a szóban forgó lapindítás mögött milyen személyek, illetve szándékok húzódnak meg, különös tekintettel arra, hogy a lapot kiadni tervező, nem Csömörre bejegyzett alapítvány eddig nem folytatott a települési közvélemény számára is ismert, közvetlenül helyi vonatkozású tevékenységet.

(Cikkünk kép illusztrációján a népszerű Csömöri pataksétány és Ulicska gyalogút kialakításában részt vevő helyi civil szervezetek önkéntesei láthatóak.)

 

Hozzászólások

Varga Zoltán Péter, a Pest Megyei Közgyűlés Jobbikos képviselője, cikkünk megjelenése után néhány órával a következő bejegyzést tette fel Facebook oldalára: "Ülésezett Pest Megye Közgyűlésének Jogi és Önkormányzati Bizottsága, valamint ezt követően - bár nem vagyok a tagja, önszorgalomból - részt vettem a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság ülésén is. Szabó István fideszes közgyűlési elnök viszont az utolsó pillanatban, indokolás nélkül visszavonta azt az előterjesztést, melyben beszámolt volna a Gödtől kormányzati döntéssel „ellopott” adóbevételekből kitömött Fidesz-közeli civil szervezeteknek juttatott pályázati százmilliókról, így nem tudtam feltenni kínos kérdéseimet ezen az ülésen. Ami késik, az persze nem múlik."

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.