Ismét piknikeltek a Középhegyen

Megkegyelmezett az időjárás a Laky sarokra tervezett közösségi eseménynek.
 
Délelőtt még szakadt az eső, délutánra aztán már néha a Nap is kisütött, így megtarthatták az idén már második alkalommal megszervezett Középhegyi pikniket. Mindenkit szívesen láttak a kötetlen szabadtéri eseményen, bár a mindenhol olvasható plakátokon kívül külön szórólapot csak a „célterület”, a Középhegy és a Laky sarok környéki utcák lakói kaptak. A fő cél az ismerkedés és az itt sok-sok beköltözőt felmutató településrészen élők bevonása a falu közösségi életébe, így nem véletlen, hogy a településrészi alközpontok fejlesztését középpontba állító civil önkormányzat is támogatta az eseményt, mint ahogy a művelődési ház munkatársai szintén jócskán kivették a részüket a lebonyolításból. A szabadtéri összejövetel azonban jelentős részben öntevékeny lakossági csoportoknak volt köszönhető és főképp Nagy Imre, Hortenzia utcai lakosnak, színházszervezőnek és kertbarát vezetőségi tagnak.

            Három sátorban bográcsozás zajlott, ahol mindenkit szívesen kínáltak az utánozhatatlan ízű finomságokkal: a Tere-fere Klub (ennek is Nagy Imre a fő szervezője) gulyáslevest (sok finom sütemény körítésével), a Vízmű soron lakók (Fekete László szakács mesterkedésének köszönhetően) marhapörköltet, a Csömöri Civil Egyesület tagjai (Eigler Tamás képviselő és Biró Attila ex alpolgármester irányításával) paprikás krumplit főztek a hatalmas bográcsokban, így az ingyen ebédből-vacsorából mindenkinek jutott. Az erre felé lakó Makai Magdiék Kürcsi őskalácsát is meg lehetett vásárolni, de a készletüket most remek házi borral és fröccsel egészítették ki – utóbbit külön pultnál grátisz kínálták az arra szomjúhozóknak. Rajtuk kívül többek között a Laky sarki ábécé, a Széchenyi úti zöldséges és a Varga-féle húsbolt is a támogatók között volt.
            A délutáni gyerekprogramokra megtelt a Laky park játszótere, mint ahogy a bábszínház előadás, a kézműves foglalkozás és Dani bohóc lufihajtogatása is nagy népszerűségnek örvendett a környékbeli lurkók körében. A játszótéri pingpong asztalnál a Csömöri Asztaliteniszklub tagjai edzettek az ifjabb tehetségekkel. Ritter Zsófia és társa, Bálint nagy sikerű táncprodukciót adott elő a Szedervölgyi kertészet által díszített színpadon, majd ezt követően Harmos Kristóf testépítő világbajnok tartott élménybeszámolót Fazekas Attila fitness edzőjével, a helyi Exxxtrem fitness klub vezetőjével (szintén támogató). Az esti hangulatról a Csömörhöz több szálon is kötődő Kedd zenekar gondoskodott, akik nagyon jó benyomást tettek a közönségre – további helyi meghívások garantáltnak tűnnek…
            Mindenki örömmel állapította meg a végén: jó buli volt a második Középhegyi piknik!
 

 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.