Tuzson Bence fotózott, Dorosz Dávid standolt a településen

A két nagy politikai tábor országgyűlési képviselőjelöltjei már decemberben intenzív kampányba kezdtek -  Csömörön is… Nem is árt, mert egyikük sem lakik a választókörzetben.

December közepén jelentette be Facebook oldalán Tuzson Bence, hogy ismét ő lesz a Fidesz képviselőjelöltje Pest megye 5. sz. választókörzetében. A 2014 óta országgyűlési képviselő, államtitkári posztot is betöltő Tuzson az utóbbi hetekben egyre intenzívebben jelenik meg a választókörzet településein, amiről a közösségi médiában be is számol. A Csömöri Tót Hagyományok Házánál is járt többek között, ahol a mézeskalács faluról és a ház kiscicájáról posztolt fényképeket. Ennél fontosabb volt az a bejelentése, hogy az általános iskolában nemsokára különböző felújítási és fejlesztési munkákat végeznek majd állami forrásból.

Dorosz Dávid az előválasztás eredményeként már október óta az ellenzék közös országgyűlési képviselőjelöltje Pest megye 5. számú választókörzetében. A korábban főpolgármester-helyettesi posztot is betöltő, a Párbeszéd és Karácsony Gergely egyik kampányfőnökeként is dolgozó Dorosz szintén aktív lett a tél beköszöntével a körzetben. Csömörön a könyvtár előtti, hagyományos első adventi gyertyagyújtáson volt jelen, ahonnan szelfit küldött Facebook oldala követői számára. Egy héttel karácsony előtt a Hősök terén standolt segítőivel, elindítva a kínai Fudan Egyetem elleni aláírásgyűjtést és az álláskeresési idő meghosszabbítása melletti kezdeményezést.
(Kép: Csömöri Hírek és Facebook)

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.