Sokan tettek ismét környezetünk tisztaságáért

És még mindig sokan tesznek azért, hogy legyen „dolguk” a lelkes, önkénteseknek.
 
Több mint egy évtizede már, hogy számos helyi civil szervezet, közösség önkéntesei a község kedvelt kirándulóhelyein vagy a lakóövezetek szélén összegyűlnek azért, hogy saját kezükkel megtisztítsák a környezetüket. Így volt ez idén is, március első hétvégéjén: a polgárőrök és a tűzoltók, a Csömöri Civil Egyesület, a baptista és az evangélikus egyházi közösség, a kertbarátok, vadásztársaság, a Vox Animi Kórus Egyesület a megszokott „területükön” gyűjtötte zsákokba az illegálisan eldobott hulladékot (pl. utóbbiak a legkedveltebb kirándulóhelyek egyikét, a horgásztóhoz vezető utakat). Idén két új csapat is csatlakozott hozzájuk: a Kultúrkvízesek és a Favorit lovardások. Az evangélikusok pedig erősítettek, mert idén már az evangélikus óvodából is több szülő csatlakozott az akcióhoz, így a Bulgárkerten kívül a Kálvária alatti HÉV-vonal egy jelentős részét és az Ulicskát is megtisztították a szeméttől. Múlt éve kezdték a falu számára visszaszerzett régi strand területét megtisztítani a civil egyesületi aktivisták (köztük több önkormányzati képviselővel), de idénre is maradt munka, igaz, kicsit távolabb.
     Egyre kevesebb, de sajnos még nem ritka a külterületi szemétkupac Csömörön. Pár éve még viszonylag elégedetten tapasztalták az önkéntesek, hogy az előző évben megtisztított területen nagyságrendekkel kevesebb az összeszedni való, de több helyen sajnos az éves mennyiség mindig újratermelődik (pl.: szánkópályák környéke, Kistarcsai út kivezető része). Az összkép azonban mégis pozitív irányba mutat, és emiatt is optimisták a szabadidejükben mások által elhajított szatyrokat, ruhákat, petpalackokat vagy éppen autógumit összegyűjtő csömöri polgárok.
 

Hozzászólások

Én nem vagyok olyan optimista, mint amilyennek a cikk alapján lennem kellene. Sokkal, de sokkal többen lehettünk volna! Egyenes arányban kellett volna nőnie számunknak. a lelkiismeretlen szemetelőkével! Szomorúan kell tudomásul venni azt a többségi véleményt, miszerint "nem én szemetelek - nem is szedem össze a másét"! Amikor jöttében-mentében széjjelnéz az ember a szégyenteljes szemétkupacokon,hát nem az jut először az eszébe, hogy de jó, hogy megint itt a szemétszedési akció, és mehetek gyűjteni..És amikor elmegy, és a sziszifuszinak tűnő önzetlen munkáját néhányan még meg is dicsérik, akkor azt mondja: rendben, megtettem a magamét azzal a reménnyel, hogy egyszer csak lesz egy szemét nélküli világ...

Kedves Hozzászóló! A tényszerűség kedvéért: összesen több mint 150 fő vett részt a mostani akcióban. Az elmúlt években ez változó volt: 100-200 fő segített. Ezenkívül többen év közben is maguktól szerveznek akciókat (pl. kertbarátok, Csömöri Civil Egyesület, általános iskola, kerékpárosok). Ez nem kevés, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy egy évtizede mindezen munka rendszeresen, évről-évre ismétlődik. Éppen ez utóbbi miatt nagyságrendekkel kevesebb a szemét, nem véletlenül hamarabb is végeznek a csoportok a megszokott helyeken. Persze, akik igényesek, kritikusak a környezet állapotát illetően, vagy éppen pár éve költöztek ki Csömörre, és nincs viszonyítási alapjuk, azoknak lehet, hogy zavaró a szemét. De már csak a közös cél, környezetünk tisztasága érdekében javasoljuk a pozitív hozzáállást! A Szerkesztőség

Elnézést kérünk, de kimaradt a felsorolásból a HIT Gyülekezete csömöri csoportja, akik az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a Szedervölgyi erdő környékén szedték a szemetet. A Szerkesztőség

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.