Politikai kalandorok, kíméljetek!
2017. 10. 18.Az utóbbi időben két politikai szórólap is megjelent a településen, amelyben két csömöri fiatal, Csányi István és Lassan Péter választási kiadvány jellegű oldalakon bírálja a helyi vezetést, illetve mutatkozik be az olvasóknak.
Sokakat megtéveszthet a névazonosság, ugyanis a településen többen ismerik a menedzseri-jogi diplomával rendelkező dr. Csányi Istvánt. A Csömörön közmegbecsülésnek örvendő szakember 2016 decembere óta a Fidesz-kormányban vállalt tisztséget a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkáraként. A helyi szórólap egyik szerkesztőjében ugyanakkor nem őt, hanem a fiát tisztelhetjük. Az ifjabb Csányi Istvánt sokáig egyáltalán nem ismerhették a faluban, ha csak nem a Széchenyi úti Nemzeti dohánybolt egyik eladójaként, amely bolt az országos pályáztatás eredményeként a család tulajdonában van jelenleg is.
Édesapja a civil önkormányzatnál szakértői munkát is végzett a korábbi években. Fia is próbálkozott, hiszen az egyik kormány közeli, pályázatírást és pályázati menedzselést végző cég alkalmazottjaként beajánlotta saját munkaadóját az önkormányzatnál, de mivel a többi ajánlathoz képest csak dupla áron vállalták volna az egészségház-építés pályáztatásának lebonyolítását, ezért az a kísérlet nem járt eredménnyel. Egy munkát azonban társával, Lassan Péterrel kaptak az önkormányzattól, megbízási díj fejében felkutatták a helyi sajtó rendszerválás utáni történetét és előadást tartottak róla 2015-ben a művelődési házban. Közben bejelentkeztek a Csömöri Civil Egyesületbe, ahol hamar vezetői babérokra törtek, amit a fiatalítás jegyében részben támogatott is a szervezet tagsága. Végül azonban, nem meglepő módon, a mindössze két éves tagságuk után nem sikerült elérniük, amit akartak, így azóta durcásan egy szórólapban és egy internetes blogban (Csömör Ma) támadgatják a civil vezetésű önkormányzatot. Néhányan ugyan próbáltak már a facebook oldalukra, illetve a blog oldalukra kommentet kitenni, de a nyilvános vitát sajátosan értelmezve– újonnan induló politikai aktivistákhoz mérten meglepő módon - a kritikus megnyilvánulásokat határozottan cenzúrázták - pontosabban törölték.
Kapcsolatuk az utóbbi időben nem sok volt a településsel, mert elköltöztek Csömörről. Állítólag félig-meddig visszaköltöztek. Újabban feltűnnek több helyen, templomban, közösségi eseményeken mutatják meg magukat és próbálnak információkat szerezni helyi történésekről innen-onnan, több-kevesebb sikerrel.
Hozzászólások
Kucsinka Gabi
sze, 10/18/2017 - 10:44
Permalink
Egyike vagyok azoknak, akik
tenczer
sze, 10/25/2017 - 07:36
Permalink
Sajnálom, hogy nem egy "civil
Hozzászólok