172 bort kóstolt a csömöri zsűri

Rangos borfesztivál vette kezdetét áprilisban Csömörön.
 
Április 22-én kezdődött az a bő egyhónapos borfesztivál, amelynek első felvonásaként az ország minden tájáról, Tokajtól Badacsonyon át a Kiskunságig beérkező borokat bírálta el a kiváló borászokból álló szakmai zsűri. Itthon ugyanis településünk a helyszíne a jubileumi, X. Egyházi és Világi Borok Versenyének. A Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület rendezvényének „vándortábor” jelleggel mindig más település ad otthont: 2014-ben Dány volt a házigazda, idén Csömör, jövőre pedig Isaszeg szervezi a fontos regionális gasztronómiai eseményt.
            A csömöri szervezők igen jó munkát végeztek: a verseny történetében a második legtöbb nevezés érkezett, hiszen több mint 60 borászat 172 borát küldték el az ország minden tájáról, ráadásul döntően egy nem túl jónak számító év, a 2014-es szőlőtermésből. A Mogyoródi Hegyközség hegybírója, Erdész Ferenc szakmai vezetése mellett megrendezett bíráló napon délelőtt a 15 borász által felállított szakmai zsűri mustrálta a vörös, rosé, fehér bor és egyéb bor kategóriában versengő nedűket. A szakmai zsűri elnökének, Kiss Attilának, a Cegléd és Vidéke Unghváry László Borrend nagymesterének kritikus értékelése után már csak a kéttucat legjobb minőségűre értékelt bort bírálta a délután ülésező társadalmi zsűri. Utóbbit a térség több ismert személyisége alkotta: Bartos Sándor fóti, Gódor Lajosné dányi, Paulovics Géza mogyoródi, Fábri István csömöri polgármester és Pénzes János isaszegi alpolgármester, dr. Duúl Udóné a Gödöllői Coop Zrt. vezérigazgatója, Perna Pál a Gödöllő Környéki Turisztikai Egyesület elnöke, Bárd István ugyanezen egyesület ügyvezetője, Sápi Csaba csömöri gyümölcsbor-termelő, Fogd József, a helyi Turnovszky István Kertbarát Kör elnöke, Biró Attila gasztro blogger, korábbi csömör alpolgármester, Pásztor Sándor csömöri önkormányzati képviselő, Makai Magdi a Kürcsi őskalács műhely képviselője, Kozma Viktor, a Sashalmi Piac Kft. ügyvezetője.
 
Az önkormányzat facebook oldalán képes összeállítás tekinthető meg a borversenyről.

Az eseménysorozat „nyilvános” része a falunapokon folytatódik május 30-31-én a Kenyér, a Bor és a Kultúra ünnepe rendezvénnyel. Ennek keretében szombaton délelőtt gasztronómiai konferencia lesz az evangélikus gyülekezeti házban, ezt követően a római katolikus templomban borszentelő mise, majd a borrendek látványos felvonulását tekinthetik meg az érdeklődők a település főutcáján. Ezt követően a fesztivál színpadán ünnepélyes díjkiosztóra és borlovag avatására kerül sor. A csömöri borfesztivál különleges eleme lesz a „borfalu”, ahol egyrészt több neves borászat, pl. a 2014-es év hazai bortermelője, Dúzsi Tamás csapata, a Vinifico Borkereskedés, a Borpalota – Gyöngyös, a Vincellér Sopron és Sápi Csaba csömöri gyümölcsborász is kínálja majd portékáit, illetve a látogatók a csömöri borverseny díjnyertes borait kóstolhatják meg kifejezetten erre az alaklomra összeállított ínyenc falatok kíséretében.
 
(Alsó képünkön Fábri István polgármester a fóti művelődési házban ismerteti a csömöri borfesztivál eseményeit a Gödöllő Környéki Turisztikai Egyesület szakmai fórumán.)

 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.