Tavaszi nagytakarítás

 A húsvét utáni két hétben egymást érték a falutakarítási akciók.
Kérjük, írja meg, Ön mit tapasztalt ezekben a hetekben! Tisztább lett-e falu?
 
Lomtalanítás, sitt leadás, komposztálási program, civil külterületi szemétszedés…
Nem biztos, hogy szerencsés időpontválasztás volt, de Húsvét után három nappal, kora reggel már ki kellett pakolniuk a lomokat azoknak az újtelepi, hőstelepi polgároknak (és az Ófaluban is egyes utcák lakóinak), akik élni kívántak a lehetőséggel, hogy az önkormányzati közszolgáltató cég ingyenesen elszállítja a kidobni kívánt lomokat. Az időpont azért nem tűnt ideálisnak, mert – szinte előre kalkulálhatóan - néhány lakó szabálytalanul, már előző héten, húsvét csütörtökön vagy pénteken kirakta megunt kanapéját, szekrénydarabjait vagy éppen lyukas műanyag vödreit, ami ott éktelenkedett a főúton az ünnepei készülődés kellős közepén. Ezeket az önkormányzat visszarakatta a figyelmetlen – vagy a faluképpel nem törődő? – polgárokkal. A döntő többség persze időben, szerda este vagy csütörtök kora reggel pakolt ki, méghozzá összességében nem is kevés lomot. A szemétszállítók ezt nem is győzték, ami nem csoda, hiszen jóllehet az összmennyiség nem volt több, mint az előző évben (az önkormányzat tájékoztatása szerint 105 tonna), de mindössze csak egy szállító jármű rótta az utcákat. Több napba telt így, amíg végeztek és minden utcát megtakarítottak. Ugyanez volt a helyzet a következő héten is, falu másik részén, ahol több helyen még hétvégén, sőt, következő hét elején is voltak kinn lomok.
            Csömörön sok „lomizó” jelent meg, kutatva az újrahasznosítható holmik után, így nem csak hasznosították a mások által már megunt dolgokat, hanem csökkentették a falu költségvetését terhelő szemétszállítási és szemét elhelyezési költségeket. A helyzet azonban közel sem volt ennyire idilli. Sok helyen a válogatás nem volt éppen „rendezett”, hiszen nem kevés esetben szétszórták a kupacokat, aminek eredményeképpen még csúnyább utcalátvány fogadta az arra járókat. Szerencsére érdemi közbiztonsági probléma nem történt, leszámítva azt az esetet, amikor a Körmendi köz előtt a helyi szervek tetten értek egy a közterületre igen sok köbméter szemetet lepakoló, más településről azt idehordó idegen társaságot…
            A két éve bevezetett ingyenes sitt gyűjtési akció ismét igen népszerű volt, több mint százan hozták utánfutóval vagy éppen a csomagtartóban a nemrég lezajlott otthoni házfelújítás során felgyülemlett sittet, tégla- és beton elemeket. Ilyen lehetőség tudomásunk szerint máshol nincs a térségben, ezért is van csömöri lakcímkártya felmutatásához kötve az ingyenes sitt lerakás.
            Az önkéntes civil külterületi szemétszedés 2011 ót zajlik. Minden évben számos helyi civil közösség, egyházi csoport gyűjti a külterületen, a falu közeli erdőszéleken, a bekötő utakon az illegálisan lerakott, ugyan egyre csökkenő nagyságú, de még mindig jelentősnek mondható szemetet, ami nagyban csúfítja a falu környékének látványát.
            A SZIKE környezetvédő egyesület szervezésében szintén éppen ezekben a napokban folytatódott az ingyenes komposztedények kiosztása azoknak a lakosoknak, akik jelentkeztek a programra és vállalták, hogy otthon folyamatosan használni fogják ezt a módszert.

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.