Átadták a mobilovit

Az államfő felesége (középen) minden olyan megoldást támogat, amely az óvodai és bölcsődei férőhelyek hiányát orvosolja.

Szeptember 22-én délelőtt, családias ünnepség keretében adták át az óvodai férőhelyhiány megoldására a Kacsoh P. utcai óvoda udvarára felállított mobil óvodát. A 22 fős kiscsoportban a beszoktatás folyamatosan zajlik, hetente egyszerre 5-6 kisgyermek kezdi meg az óvodai életet. A csoportszobában a barátságos halványzöld szín az uralkodó, ami jól harmonizál a natúr fa bútorokkal, amelyek többsége még a Tompa utcai óvodából maradt meg, illetve szülői felajánlás révén sikerült pótolni a hiányzó darabokat. A tágas, világos csoportszobához külön öltöző és mosdó tartozik. A mobilovit folyosó köti össze a főépülettel, így a Csibe csoport tagjai nem különülnek el a többiektől.

Az éppen beszoktatásukat töltő ovisokat és szüleiket rögtön az első napon nagy meglepetés érte, ugyanis a köztársasági elnök felesége, Schmittné Makray Katalin látogatott el hozzájuk. A csöppségek épp birtokba vették a csoportszobát és az izgalmasabbnál izgalmasabb játékokat, ezért nem zavartatták magukat, nyugodtan játszottak tovább, miközben a megnyitóra érkező vendégek megtekintették a mobilovit.

Az önkormányzat vezetői és a meghívott vendégek házi ünnepségen vettek részt a tornateremben, ahol az óvoda dolgozói által sütött sütemények mellett csömöri kürtőskalács is került az asztalra. A köztársasági elnök felesége a Laki utcai óvodába is ellátogatott, ahol egy nagycsoportos tornaórát nézett meg.

 

Az érkező gyermekek a csoport nevének megfelelően egy tyúkanyó alól veszik ki a jelükkel ellátott kiscsibéket, és egy-egy tojáshéjban helyezik el őket. Távozáskor a kiscsibék visszakerülnek a tyúkanyó alá.

A játékok a gyermekek életkorának megfelelőek, többségüket vásárolták az óvónők, de akadnak más csoportoktól „örökölt”, vagy szülők által biztosított játékok is. Az első napon a legnagyobb sláger a játékkonyha és a horgászjáték volt.

A jobb szigetelés érdekében a konténer épület csinos tetőt is kapott; így a funkcionalitás mellett még igazi épület-jellege is lett.