Építési tilalom a Kálvária-dombon

Április 12-én az önkormányzat azonnali és teljes építési tilalmat rendelt el a Kálvária-domb keresztek felőli oldalán található mindegyik mezőgazdasági területre.

A képviselő-testület csütörtöki ülésén sürgősségi napirendi pontként tárgyalták a Kálvária-erdő keresztek felőli oldalán kialakult állapotokat. Az ügy előzménye, hogy a Domb utcában az elmúlt húsz évben több ingatlantulajdonos a törvényeket kijátszva lakóházat épített, jóllehet itt csak gazdasági épületet lehetett volna elhelyezni. Sőt a településképet elcsúfítva egy cég lényegében a különböző munkagépeinek tárolására, egybefüggő telephelyként használja az egymás mellett felvásárolt ingatlanokat. Ugyanitt, a már messziről látható, a lakosságot régóta irritáló „sárga ház” mellett található egy régészeti szempontból kiemelt fontosságú lelőhely is, aminek feltárása könnyen lehet, hogy már nem is hajtható végre, hiszen a munkagépek által teljesen feltúrt területen valószínűleg számos felbecsülhetetlen történeti emlék veszett oda.

Az önkormányzat jelenleg dolgozik a település különböző részeinek építési szabályozásán, ami a több tucat szakhatósággal való részletes egyeztetés miatt várhatóan még egy fél évig is eltart. A mostani intézkedésre, vagyis az azonnali építési tilalom elrendelésére ezen a területen azért volt szükség, mert az érintett ingatlanokon olyan építkezési tevékenységek jelei kezdtek ismét mutatkozni, amelyek az átmeneti időben való újabb építési szabálysértések, illetve a törvényi kiskapuk kijátszásának lehetőségére utalnak.

A polgármesteri hivatal munkatársai ezenfelül az elkövetkező hetekben egyenként minden, az elmúlt tíz évben felépült épületet is ellenőrizni fognak ezen a területen, és szigorú szankcionálást ígérnek, adott esetben lebontatják az építési előírásokat megszegve épült ingatlanokat. Ugyanígy járnak el azokkal szemben is, akik esetleg az építési tilalmat megszegve mostantól bármilyen építmény elhelyezését kezdik el. Az összes ingatlantulajdonost napokon belül írásban is hivatalosan értesítik az intézkedésekről.

A település kiemelt természeti értékének, a településkép szempontjából meghatározó Kálvária-erdőnek a védelmében hozott radikális döntést minden egyes képviselő külön-külön hozzászólásban támogatta és egyben kérte a hivatali munkatársakat a rendelet következetes betartatására, a kezdődő ellenőrzések határozott végrehajtására.

Forrás: csomor.hu