„Átverlek Csömör" - 3. Avagy listázzák a csömöri szülőket?
2014. 09. 30.
A hétvégén megjelent választási programból kiderült: valószínűleg csak a csömöri szülők lakcímére és egyéb adataira volt szüksége a Szeretlek Csömör társaságnak akkor, amikor elindította az ingyen tankönyvre irányuló aláíró akciót.
A hétvégén került a postaládákba a Vella Nándor és Bátovszki György által jegyzett Demokrata Kör Egyesület Csömörért jelölő szervezet (a választási szavazólapon a Szeretlek Csömör „rövidített” név is szerepel majd) választási programja. A program érdekessége, hogy egyáltalán nem szerepel benne a társaság fő választási kampánytémája, az ingyen tankönyv bevezetése, amiért aláírásgyűjtési akcióba kezdett a Baczkó-Agárdi féle csoport.
Néhány hete pedig éppen emiatt vonultak az utcára helyi fideszes aktivisták, akik most a magát civilnek mondott társaság színeiben indítják az összes, négy éve még fideszes színekben indult, ám az önkormányzatba be nem jutott funkcionáriusukat, régi és új aktivistájukat. Az, hogy a legfontosabb választási-kampányüzenetük, az aláírásgyűjtési akció fő célja meg sincs említve a részletes programban, végképp az aláíróív apró betűs részére irányítja a figyelmet. Ebben pedig az szerepel, hogy aki aláírja az ingyen tankönyv bevezetését támogató ívet, hozzájárul adatainak a civil társaság és a Fidesz számára történő eljuttatásához, annak választási és egyéb célú felhasználásához. Úgy tűnik tehát, hogy az elsősorban a csömöri óvodások és iskolások szüleit megcélzó akció fő célja ezen szülők adatainak a megszerzése volt.
Érdekes körülmény továbbá, hogy a választási programmal nagyjából egy időben kezdték postázni azokat a névre szóló leveleket, amelyben a körzet országgyűlési képviselője a Szeretlek Csömör Társaság önkormányzati jelöltjeinek támogatására biztatja a szavazókat. Kérdés, hogy ezen a címlistán szerepelnek-e már az újonnan begyűjtött szülői adatok?
Sokan már az aláírásgyűjtési akció kezdetekor értetlenségüknek adtak hangot, hiszen a csömöri iskolások több mint fele ingyen tankönyvben részesül, felmenő rendszerben pedig még ennél is többen fognak, így az egész akció szociális indokoltsága komolyan kérdéses. A fentiek fényében ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a kampány, a mozgósítás és a halódó helyi pártszervezet számára igen értékes szülői címek beszerzése volt az igazi cél.
Az apró betűs rész:
Alulírott, jelen ív aláírásával hozzájárulok, hogy a közölt személyes adataimat a Szeretlek Csömör Civil Társaság (képviselője: Baczkó Norbert, 2141 Csömör, Széchenyi u. 57.) az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (3) bekezdése a) pontja alapján további kapcsolattartás, véleménykérés, választási és egyéb tájékoztatás, jótékonysági adománygyűjtés céljából az adatkezeléshez tett hozzájárulási nyilatkozat visszavonásáig kezelje. Tudomásul veszem azt a tájékoztatást, hogy személyes adataim kezelésével összefüggésben tájékoztatást kérhetek az adatkezelőtől. A személyes adatok helyesbítését, törlését, zárolását az adatkezelőhöz eljuttatott nyilatkozatommal bármikor kezdeményezhetem.
Amennyiben az adatkezelés jogszerűségét kifogásolom. tiltakozhatok a személyes adataim kezelése ellen, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz, illetve az illetékes bírósághoz fordulhatok.
A közölt személyes adatokat a Szeretlek Csömör Civil Társaság (képviselője: Baczkó Norbert), a fenti célok teljesítése érdekében kizárólag szövetségesének (Fidesz - Magyar Polgári Szövetség) adhatja át, nyilvánosságra nem hozza.
Hozzászólok