Megújul és kiszínesedik a kispálya

A hét végére elkészül a település Budapest felőli részén – Hőstelep-Újtelep – a második játszótér (az elsőt a Corvina térre építették több mint tíz évvel ezelőtt). A volt kézilabdapálya hátsó részére épített játszótéren, a Hunyadi utca felőli főbejárat mögött vidám színű csúszda, mászókák, rugós játékok és ping-pong asztal szolgálja majd a gyerekek aktív pihenését.

Az új játszótér kialakítása mellett az önkormányzat felújíttatta a volt kézilabdapálya talaját is, így az most már – kisebb foltokkal tarkítva ugyan, de – szép sima. A kispálya továbbra is a labdajátékok és grundos találkozók terepe maradhat a környékbeli gyerekek, fiatalok számára; a kicsiket az új játszótéren a két terület közé emelt magas labdafogó fal védi majd. A munkákat a Községgondnokság munkatársai végezték. Információink szerint a területrendezés és -fejlesztés költsége összesen mintegy 4,5 millió forint volt.

A területrendezés – csakúgy, mint a HÉV háromszög szépítése, illetve a Nagy Sándor utca eleji kopár terület parkká alakítása – szerves része az önkormányzat területfejlesztési stratégiájának. E koncepció keretében várhatóan megújul majd a gyalogos és autós szemmel is kaotikus Béke tér, valamint a Széchenyi utca Szöszi Presszó környéki része és a Laki sarok most meglehetősen unalmas, jellegtelen „arca” is.

A megújult kispálya és az új játszótér átadása most szombaton, június 16-án reggel 9 órától lesz meglepetések és vidám sport- és szabadidős programok keretében.