Nem elég az állami tankönyvtámogatás?

A Szeretlek Csömör társaság aláírásgyűjtési akciót kezdeményezett annak érdekében, hogy minden csömöri diák – a család anyagi helyzetétől függetlenül – ingyen kapjon tankönyvet. A Csömöri Civil Egyesület álláspontja a most megjelent Civil Szó című időszaki kiadványban olvasható:

A Csömöri Civil Egyesület üdvözli az állam szerepvállalását az ingyenes tankönyvek biztosításában, továbbá feltételezzük, hogy gondos mérlegelés alapján határozták meg, hogy kinek járjon állami támogatás. A jelek szerint azonban a Szeretlek Csömör kétségbe vonja ezeket a szempontokat, és felül kívánják bírálni a kormányzati döntést, kevesellve a támogatottak körét.
 
A civil önkormányzat nem kíván versenybe szállni a kormánnyal a tankönyvtámogatás ügyében, hanem más – az állam által nem, vagy kevésbé támogatott – területeken igyekszik biztosítani az oktatás színvonalának növelését (például a tanulói számítógépek és monitorok régóta esedékes lecserélésével), valamint az országban egyedülálló módon elismerik és anyagilag támogatják a nyelvet tanuló fiatalok egyéni erőfeszítését, amely révén későbbi tanulmányaikban, és a munkaerő-piacon is jól hasznosítható tudásra tesznek szert.
 

target="_blank"> src="http://c.statcounter.com/10028840/0/eab3d2fd/1/"
alt="ingyen webstatisztika">

Hozzászólások

Na ezekért a tankönyvekért nem is fizetnék egy vasat sem! A csodálatos kísérleti tankönyvek között volt olyan, amelyiket úgy kapott meg a gyerek, hogy LYUKASAK voltak a lapok! Vagy ez is a kísérlet része?

Naná, fizessük közpénzből a luxusterepjáróval járó vállalkozó gyerekének tankönyvét is!

ez a fideSS logika akinek van bőven az járjon miég jobban pont mint a rezsihumbug

A jelenlegi rendszer szerint a rászorulóknak eleve ingyenes. Akinek nem okoz gondot a tankönyvek megvásárlása, azokat nehogy már közpénzből még támogassuk. Valamelyik szórólapjukon még a bicikliútra költött pénzzel is összehozták a tankönyv ügyet. Az külön vicces lett volna, ha ezt a pénz egyből átszámolják lélegeztetőgép-egyenértékre.

Itt az utcában az a hír terjed, hogy CÖF-ös békamenet lesz az ingyenes tankönyvekért. Mit lehet erről tudni? Csak mert akkor bedeszkáznám az ablakokat.

Még jó, hogy tegnap olvastam a civil szóban, hogy 14-29 év között mindenféle vizsgálódás nélkül mindenki kap pénzt az önkormányzattól, ha nyelvet tanul. 40.000 Ft-ot. Akkor is ha luxusterepjárója van. Csodás mindkét csapat. Kampány van.

A "mindenféle vizsgálódás nélkül" nem teljesen igaz, mert államilag elismert nyelviskolából, vagy államilag elismert nyelvvizsgáról kell számlát hozni, tehát nem bemondásra történik a támogatás. A különbség abban van, hogy a nyelvtanulás támogatása esetében egy, az egyén által hozzáadott értéket, teljesítményt támogat az önkormányzat. Tehát akár van luxusterepjárója, akár nincs: tanul valamit, ami nem csak egyénileg képvisel értéket, hanem közösségi szinten is. Tekinthető tehát egyfajta befektetésnek is. A nyelvvizsgát egyébként eddig is támogatta az önkormányzat a Kulturális Közalapítványon keresztül, de az a tapasztalat, hogy ezzel a támogatási formával valóban inkább azok tudtak élni, akik megengedhették maguknak, hogy egyáltalán eljussanak a nyelvvizsgáig (amiről mindannyian tudjuk, hogy nem olcsó mulatság odáig eljutni). Ez az új támogatási forma azonban azok számára is segítség lehet, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy nyelvet tanuljanak. A nyelvtudás egy olyan érték, amely mind a továbbtanulásban, mind a munkaerő-piacon való érvényesülésben komoly pluszt jelent. Szükség van a tankönyvtámogatásra IS, ezt senki nem vitatja, de ebben az állam szerepvállalása egyre nő, ha a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor néhány éven belül már eleve minden diák ingyen fogja kapni a tankönyvet, önkormányzati támogatás nélkül is (így is ingyen kapja a gyerekek többsége).

Remélem, hogy az aláírók közül mindenki elolvasta, hogy mit írt alá! Az apróbetűs részt is!!!!!!! Mert ez az ív nem a tankönyvtámogatásról szól, hanem adatgyűjtésről, aki aláírta, az hozzájárult ahhoz, hogy az adatait (telefonszám, e-mail cím) a kampányban felhasználják!!!!!!!!!!!

Szép! Még jó, hogy nem álltam meg aláírni nekik! A Csömöri Civil Egyesületnek viszont aláírtam az egészségközpontot és a forgalomlassítást, remélem nem élnek vissza vele.

A Csömöri Civil Egyesület nem kért ilyen adatokat, és az aláírók biztosak lehetnek benne, hogy semmilyen direkt megkereséssel nem fogjuk őket zaklatni, sem e-mailben, sem telefonon, sem sms-ben.

Micsoda! Ez tényleg így van? Kubatov listát gyártanak. Honnan veszik a bátorságot, hogy jogosulatlanul személyes adatokat gyűjtsenek. Remélem, hogy senki nem írja alá. Most volt a postaládámban a civilek újabb szóróanyaga, abban szó van a tankönyvekről is, érdemes elolvasni. Ebből is látszik, hogy az aláírásgyűjtésük is valótlanságra alapul. A múlt heti szóró lapban megjelent hazugságokra kulturáltan válaszoltak.

Azt aláírtam magam is, tényleg nem kérnek semmilyen személyes adatot. Az viszont tetszett, hogy előtte pontosan elmondták, hogy mire kérik az aláírást. Ez külön jó volt, hogy szóban is elmondták, hogyan tervezik az eü.központot. Rajta.

Nagyon szórakoztató ez a fórum. Annyira álságosak ezek a hozzászólások. Gagyi kampány az egész. Oké, értem én, hogy a szeretlek csömör is választási kampányt csinál, de az legalább nem ennyire erőltetett.

Továbbra is itt vergődök kétségek közt, hogy akkor most lesz-e Csömörön is CÖF-ös békamenet az ingyenes tankönyvekért. Mert helyi Kubatov-lista az van...

Ne tessék aggódni: nem lesz, hiszen ezt nem a Fidesz kezdeményezte, hanem a "civilek". Furcsán is érzem most magam, hogy a rendszerváltás óta először fordul elő, hogy Csömörön nincs jobboldali pártnak jelöltje. Ide jutottunk. Csömör már a Fidesznek se kell.

Köszönöm, nagy megnyugvás ez nekem.

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.