Az alpolgármester a fedett buszmegállókról
2011. 11. 10.Nemrégiben hírportálunkon beszámoltunk az első fedett buszmegálló építéséről. A rövidhírhez érkezett hozzászólásokra, észrevételekre reagált Biró Attila alpolgármester. Szerkesztőségünk úgy gondolta, hogy a hozzászólást közzéteszi külön cikként is:
Tisztelt Hozzászólók!
Többféle kritikát olvasok, és a legtöbbnek van alapja. A legfontosabbra szeretnék reagálni, miszerint miért pont oda épülnek a megállók, ahol most elkezdték a Községgondnokság munkatársai. Sajnos nem tudtuk – noha ez lett volna evidens – pusztán a forgalmi adatok szerint az építési sorrendet megállapítani.
A Gorkij fasor – Szabadság út sarkán és a Rét utcánál lévő megállók építése semmilyen akadályba nem ütközött, így ezek a helyszínek kerültek időben az első helyekre.
Ahogy azt az előző kommentelő írta, a Laky-saroknál lévő ideiglenes – és legforgalmasabb – megállót nem tudjuk ott felépíteni, ahol most található, mert az érvényes építési engedéllyel rendelkező „hármas számú bekötőút” tervei tartalmaznak buszvégállomást, de nem itt, hanem átellenben, a Szedervölgyi-erdőnél. Mivel jelenleg úgy tűnik, van esély az említett új út megépülésére, a megállóval is muszáj várnunk. (Amennyiben elkezdődik az útépítés, akkor jövő év végéig be is fejeződik, tehát nem bizonytalan ideig kell várni.)
A Major úti megálló helyét alapvetően befolyásolja a vasúti átjáró rendezésének helyzete, és ez – noha koncepciók vannak rá – még nem eldöntött.
A Béke tér megállója (elsősorban közlekedés-biztonsági okok miatt) szinte biztosan átkerül a tér Hunyadi utcai oldalára. Ezenkívül a teret és környékét szeretnénk fejleszteni, mert sem a gyalogosforgalom, sem a gépjármű-közlekedés nem megoldott megnyugtatóan azon a környéken, ahol a település fontos intézményei találhatóak. Sajnos a terület egy része nem önkormányzati tulajdon, és ez nehezíti a feladatot.
A Széchenyi út – Rákóczi úti, illetve a Csöbör utcai megállókat még erre az évre terveztük befejezni, de ilyenkor már az időjárás erősen befolyásolja az építkezést, amely így lehet, hogy kora tavaszra tolódik.
A Fecske utcai és a Szabadság út – Petőfi utca sarkán lévők pedig biztosan tavasszal épülnek meg; ezeken a helyeken a közterületeket rendezni szükséges még az építkezés előtt.
Ide kívánkozik az az információ is, hogy egyeztetést kezdeményeztünk a BKV-val az ügyben, hogy milyen feltételekkel tudnánk az Örs vezér térre is fedett buszvégállomást építeni.
Üdvözlettel,
Biró Attila