Aki vizet önt a borba, nőjjön meg az orra! – Szüreti mulatság, 2011

Október első napján rendezték meg a Csömörön kitudjahanyadik hagyományos szüreti mulatságot és az ötödik őszi főzőversenyt. Idén szegény „l” betűt leváltották a szó végéről, s a sokkal zöngésebb „bográcsozó” néven futott a népszerű rendezvény. Ez a kis hangtani újítás persze sem a több mint húsz versenyző csapat lelkesedését nem befolyásolta, sem a szép számú nézelődőkét, főként nem a színpadon fellépő, vagy az aszfalton mulató táncosokét…

A program idén is a megszokott koreográfia szerint zajlott, de részben más szereplőkkel. Idén Fábri István polgármester adott megbízólevelet az erre a délutánra a falu vezetését átvevő bírónak, Horváth Imrének. A megnyitó után két órás folklór műsor keretében léptek fel a helyi és meghívott néptánc és hagyományőrző csoportok, köztük az elmúlt héten hagyományőrzés kategóriában arany minősítést elért Furmicska Néptánc Egyesület. Csömör testvértelepüléséről, a szlovákiai Ürményből egy egész busznyi vendég érkezett; egy csoport hölgy country táncbemutatóval készült az alkalomra.

A műsor után hirdették ki a reggel óta zajló főzőverseny eredményeit. A tavalyi első helyezett „Változást” töltött káposztát elkészítő Csömöri Civil Egyesület idén a babos ételek kategóriájában hozta el a fődíjat „Győzelmi csülkök” fantázianevű egytálételével. Káposztás ételek között a csömöri reformátusok remekeltek, a pörkölt kategória győztesére sajnos nem emlékszünk…