Javítják a zeneiskola födémszerkezetét

A tél leghidegebb napjaiban kezdték el a munkálatokat a Krammer Teréz Zeneiskola nyáron megcsúszott tetőszerkezetén. A kivitelező cég vezetője elmondta: nem tudtak és nem is akartak várni a kedvező időjárásra, mert az önkormányzat kemény kötbér – napi százezer forint – fizetésére kötelezi őket, amennyiben nem lesznek meg a munka első fázisával április 30-ig. Első körben most az elöregedett födémet újítják fel, ami kívülről ugyan nem látványos, ám ahhoz, hogy az új tető már stabilan álljon, elengedhetetlen. Következő lépés lesz a tetőszerkezet felújítása, amihez majd le kell szedni a vadonatúj (5 éves) cserepeket. Ezeknek a szakmunkáknak a költsége mintegy 13,5 millió forint, ami úgy tudjuk, a legkedvezőbb ajánlat volt a beérkezettek közül.

A tetőjavítási munkák miatt jócskán igénybe vett épületben még számos utómunkára – álmennyezet kialakítása, villanyszerelés, festés, burkolatok stb. – is szükség lesz. Az biztos, hogy az önkormányzat szándéka, hogy a következő tanévet ismét a régi körülmények között kezdhessék meg mind az első osztályosok, mind pedig a zeneiskola növendékei.

A zeneiskola tetőszerkezetének felújítására, Boross Jenő képviselő kezdeményezésére, nemrégiben az önkormányzat külön számlát nyitott. Erre a számlára utalják majd azt az összeget, ami a február 17-i jótékonysági koncerten összegyűlt. A hangversenyt a zeneiskola vezetősége szervezte. A fellépők között voltak Csömörön élő zenészek , a zeneiskola művésztanárai és egy volt növendékük, aki jelenleg a salzburgi Mozarteum hallgatója.

Az „Együtt a zeneiskoláért” elnevezésű jótékonysági számlára továbbra is várják magánszemélyek, cégek és vállalkozások felajánlásait.

Számlaszám: 65600144-11071936