Megújultak a könyvkuckók

A település több játszóterén is felújíttatták a könyvkuckókat, amelyek Patyi László faműves mester munkáját dicsérik.

A kis fa házikókból bárki kivehet éppen ott található könyvet olvasásra, lapozgatásra. A téren pihenve sokan élnek is ezzel a lehetőséggel, és van, akik lelkesen cserélik is a köveket, újabb és újabb olvasmány élményeket adva a téren pihenőknek, a gyermekükre vigyázó szülőknek.
     Több, mint tíz éve kezdett bele a civil önkormányzat a helyi, több helyütt igencsak leromlott játszóterek felújításába, bővítésébe. Ennek részeként mindenütt van már ivókút, kerékpártámasz, a legtöbb helyen pingpongasztal, sok új pad, történtek fásítások is, egyre több helyen pedig napelemes világítás létesült, és természetesen több új játszóeszközzel is gazdagodtak ezek a közösségi terek (a gyermekek kedvence pl. az ún. fészek hinta)
      Emellett több új játszótér épült annak a koncepciónak a részeként, ami a korábban elhanyagolt településrészeken is közösségi célú terek kialakítását célozta. Így épült játszótér a Laky-parkban (majd kondipark, KRESZ park), a Majorszegi-ligetben (itt is épült KRESZ park), az Árpád utcában (egyházi tematikájú parkosítás mellett), a Kispálya (Hunyadi u.) mellett, kondiparkot hoztak létre a Horgásztónál, továbbá kisebb játszó eszközöket helyeztek el a Nagysándor-Szabadság út sarkán, a Hősök terén, a Polgármesteri Hivatal előtt.

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.